Oktatás

  • BWS 2017 // Archaikus fotográfiai eljárások Vékás Magdolna fotóművésszel // május 27-28.

    Vékás Magdolna fotóművész, egyetemi tanár, a történeti fotóeljárások szakértője és egyben magas- szintű művelője is. Fotográfiai munkásságában újraértelmezte az archaikus technikák létjogosultságát, alkotásai létrehozása során végtelen kreativitással és hatalmas tudással nyúl vissza ezekhez a történeti eljárásokhoz. Ha kell, cianotípiával, ha kell, argentotípiával alkot, de fényérzékenyített már nyomdai ofszetlemezeket, hogy New Yorkban készült képeit varázsolja azokra, és ha szükséges, mészkőre viszi fel az emulziót, hogy megálmodott fotósorozatát létrehozhassa. Ezen a hétvégén az ő segítségével nyerhetünk beavatást 100-150 évvel ezelőtt használatos fotográfiai eljárások rejtelmeibe.

  • BWS 2017 // Titok és sztori – képekben // Vitray Tamás előadása // 2017. május 20.

    Vitray Tamás, a NATIONAL GEGRAPHIC MAGYARORSZÁG főszerkesztője, operatőr, egyetemi tanár, május 20-án, immáron második alkalommal a Filmes aggyal, fotós szemmel című első előadásának folytatásaként további elméleti és gyakorlati szempontok mentén mesél nekünk a dokumentarista- és riportfotózásról, a képalkotásról, a történetmesélésről.

  • 2017. április 29-30. // Lukkyamera kurzus és világnap

    Visszatérő hagyományként és Telek Balázsra emlékezve idén második éve tartjuk meg lyukkamera hétvégénket az ArtBázison Rohanó életünkben a lyukkamerás képalkotás a kezdetekhez való visszatérésről, a világ lelassításáról szól, és egy fantasztikus vizuális utazásról szól. Remek alkamat ad játékra, megismerésre, és a körülöttünk lévő világ sokrétű újrafelfedezésére. A kurzus során egy új világra szeretnénk ajtót nyitni, ezzel inspirálva a résztvevőket, hogy lépjenek be, játszanak velünk, éljék meg és mutassák be úgy, ahogy csak az ő saját szemük képes.

  • 2017. április 21. // BWS 2017. // A fotó értelme a nyomatokon keresztül // Szeklencei Tamás előadása

    BWS 2017. // A fotó értelme a nyomatokon keresztül Szeklencei Tamás gyakorlattal egybekötött előadása a digitális nyomatokról Miért fontos a nyomtatás a fotográfia fogyasztóinak, vásárlóinak? Miért elengedhetetlenek a nyomatok a fotográfus számára a hosszú távú sikerhez? Miért a munkáid kinyomtatása a legjobb út a művészi felemelkedéshez? helyet adunk a művészetnek! kiállítás // oktatás // előadás // műterem // labor BWS 2017. // A fotó értelme a nyomatokon keresztül Szeklencei Tamás gyakorlattal egybekötött előadása a digitális nyomatokról Miért fontos a nyomtatás a fotográfia fogyasztóinak, vásárlóinak? Miért elengedhetetlenek a nyomatok a fotográfus számára a hosszú távú sikerhez? Miért a munkáid kinyomtatása a legjobb út a művészi felemelkedéshez? Szeklencei Tamás, az Art Print Lab tulajdonosa és a digitális nyomtatás elismert szakértőjének előadása betekintést nyújt a fotóművészeti nyomtatás részleteibe, és mélyebb ismereteket ad a digitális képfájlok nyomtatásra történő előkészítéséhez.

  • 2017. március 30-május 25. A modern távol-keleti film – Sopsits Árpád filmrendező kurzusa

    Hat alkalmas filmes kurzus a távol-keleti filmek világáról Sopsits Árpáddal Kitől tanulsz? Sopsits Árpád Balázs Béla- és számos magyar, illetve külföldi filmes díj birtokosa. A 2017-es Magyar Filmhéten 2016-ban forgatott filmje, a Martfűi rém elnyerte a legjobb film díját, Sopsits Árpád pedig a legjobb rendező díját vehette át. Mit kapsz? Az ArtBázison a hat alkalmas kurzus során bevezetést nyerünk a modern távolkeleti filmek különös világába, és a legjelentősebb rendezők emblematikus filmjeinek segítségével ismerjük azt meg. Sopsit Árpád vitathatatlan szakmai és tárgyi tudását végtelen érzékenységgel ötvözi. Az előadások során rendezői, operatőri, dramaturgiai, filozófiai, szempontból közelíti meg, és elemzi számunkra a vetített filmeket, és tárja fel azok titkait, összefüggéseit. Kinek ajánljuk? Sopsit Árpád segítségével nemcsak a távol-keleti filmek világába, hanem a filmes világ kulisszái mögé is betekintést nyerhetünk. Kurzusunkat egyaránt ajánljuk laikusoknak, és a filmszakmára készülő fiataloknak is, hiszen előadásaink során valódi szakmai rálátást és gyakorlati tudást kaphatnak a filmesek és a filmek szerelmesei is. A kurzust két hetente csütörtök esténként tartjuk 18.30-22.00 h-ig az ArtBázison.

  • 2017. május 20-30. Légy a fény mestere! – Világítástechnikai workshop

    Ha szeretnél túllépni az amatőr szinten, és elindultál a profi fotózás irányába, vagy csak szeretnél minőségileg magasabb szintű fotókat készíteni, ne gondolkodj tovább, jelentkezz most! Az ArtBázis szervezésében olyan, három alkalomból álló workshopon vehetsz részt, ami segít abban hogy a különböző fényhatások segítségével kifejező, hangulatos, és színvonalas fotókat készíthess el a magad, illetve megrendelőid számára. Képzésünk alapszintű, de egyből kézzel fogható, és használható tudásanyagot ad a kezedbe, amit fotózásaid alkalmával magabiztosan kamatoztathatsz majd.

  • 2017. május 13-14. Lightroom kurzus – kezdő

    A PS Lightroom a fotósokat célzó alkalmazás, amellyel minden fotós egyszerűen és produktívan végezheti el a fotózás utáni összes szükséges munkafolyamat lépést, a képek katalogizálásával kezdve a feldolgozásukon és manipulálásukon keresztül egészen a nyomtatás vagy a weben való bemutatásig. 2017 május 13-14.

  • 2016. 05. 28. Streetphoto workshop Mucsy Szilviával

    Streetphoto délután Mucsy Szilviával kezdő és középhaladó fotográfusok részére.

  • 2016. 05. 7-8. Hétévégi analóg fotózás és labormunka oktatás az ArtBázison

    Oktató-hétvégénken az analóg fotográfia és laborhasználat kezdő lépéseit fogjuk megtenni veletek. Terveink szerint ez a hétvége egy több alkalomból álló kurzus alapjait rakná le. Az analóg fotózás és labormunka világába Szilas Szilárd kalauzol el bennünket.

  • 1
  • 2