BWS 2017 // Archaikus fotográfiai eljárások Vékás Magdolna fotóművésszel // május 27-28.

Archaikus fotográfiai eljárások Vékás Magdolna fotóművésszel
Elméleti és gyakorlati workshop két napban.

Az emberiség régi vágya teljesült 1827-ben, amikor Joseph Nicéphor Niépsnek a világon először sikerült maradandóan rögzítenie a fény által kirajzolt képet.
A XIX. század közepén aztán felgyorsultak az események, és több olyan eljárást is kidolgoztak, melyek alkalmasak voltak fotográfiák készítésére. Cianotípia, argentotípia, ambrotípia, ferrotípia, nedves-kollódiumos eljárás – hogy csak a legismertebbeket említsük.
Hosszadalmas, sokszor bonyolult és minden esetben nagy tudást igénylő technikák voltak ezek, melyek az ezüstnitrát alapú emulzió elterjedésével és  a fényképezőgépek korszerűsödésével folyamatosan háttérbe sz
orultak, de szerencsére sosem merültek tökéletesen feledésbe.

Vékás Magdolna fotóművész, egyetemi tanár, a történeti fotóeljárások szakértője és egyben magas-
szintű  művelője is.
Fotográfiai munkásságában újraértelmezte az archaikus technikák létjogosultságát, alkotásai létrehozása során végtelen kreativitással és hatalmas tudással nyúl vissza ezekhez a történeti eljárásokhoz.
Ha kell, cianotípiával, ha kell, argentotípiával alkot, de fényérzékenyített már nyomdai ofszetlemezeket, hogy New Yorkban készült képeit varázsolja azokra, és ha szükséges, mészkőre viszi fel az emulziót, hogy megálmodott fotósorozatát létrehozhassa.
Ezen a hétvégén az ő segítségével nyerhetünk beavatást 100-150 évvel ezelőtt használatos fotográfiai eljárások rejtelmeibe.

Tematika:
1. nap:
Történeti és tecnikai áttekintést kapunk az archaikus fotográfiai eljárásokról.
Kezünkbe foghatunk 150 éves daugerrotípiát, míves olajnyomatokat, régi argento- és cianotípiákat, majd szóba kerül a gyakorlati megvalósítás, a különféle eljárások receptúrái és a kivitelezésük módjai.
Délután emulziók készítése, papírok fényérzékenyítése.
2. nap:
Fotográfiák/fotogramok készítése az előkészített papírokkal. Labormunka. Kész fotók. ÖRÖM.

Amit jó, ha magaddal hozol:
1.Negatív, amiből fotót készíthetsz, maximum A5-ös méretben. (Copy Generalban tudtok negatívba fordított digitális felvételt fóliára nyomtatni.)
Lehetőség szerint grafikus, kontrasztos és ne túl részletgazdag fotót válasszatok.
2. Ha nem papírra, hanem egyéb felületre dolgoznál – fém, fa, bőr, textil – akkor hozz ezt magaddal a negatívodhoz megfelelő méretben.

Ha nincs saját negatívod az sem probléma, nálunk lesznek olyanok, amikkel gyakorolhatod az eljárásokat.

Fontos tudnivaló: a workshop résztvevőinek létszáma korlátozott, és előzetes regisztrációhoz kötött!

Jelenkezz most!
Dátum: 2017. május 27-28. mindkét nap 10:oo-16:00 óráig
A két napos workshop részvételi díja: 15.000 Ft
Helyszín: ArtBázis, Budapest, VIII. Horánszky u. 25.

Workshopunk a Balassa László fotóművész által szervezett
BWS 2017 keretein belül jött létre.
https://www.laszlobalassa.com/bws

Jelentkezés tematikus workshopra - Vékás Magdolna workshopja

Ha nem kapsz 10 percen belül visszajelzést kérlek írj e-mailt az info@artbazis.hu címre vagy hívj 70-6202478 számon