Előadás

Előadások az ArtBázison

25Mar 2015

ón előadása

2015. március 25. 19:00

A megrendezett, staged, vagy narratív fotó néven (is) futó képtípus az elmúlt két, három évtizedben külföldön és itthon egyaránt számos alkotó munkásságát határozta meg. Ennek ellenére a megrendezettség jelenléte a magyar fotográfiában még nem, vagy alig feldolgozott. Pedig ez a képtípus is a hetvenes, nyolcvanas évek médiumtudatosságában vált markánssá, vagyis egyik fontos tényezője a posztfotografikus korszaknak, amely a kortárs fotográfiát mind a mai napig meghatározza.
Az előadás folyamán megpróbálom ismertetni az A.D. Coleman által 1976-ban Rendezői Módnak elnevezett alkotói attitűdöt, valamint magyar és nemzetközi alkotók munkáinak vetítésével kísérletet teszek arra, hogy felvázoljam az ezen tendencián belül létrejött alkotások és a fotografikus táblakép közötti összefüggéseket.

23Jan 2015

 

Vancsó Zoltán 1972-ben született.
Magyar fotográfus, fotóriporter.
Elsősorban fekete-fehér fotográfiái által vált ismertté, manapság azonban színes képeket is készít. Sajátosan „vancsói” látásmód jellemzi: formailag egyszerű megoldásokkal él, képei mégis kimeríthetetlen világot teremtenek.
Müller Péter, író szerint „Vancsó Zoltán képeiről nem szabad sem írni, sem gondolni, sem asszociálni semmit. Ezek a képek meditációs objektumok.”

Nem is szeretnénk írni róla, ezért hallgatjuk meg magát az alkotót…

Szeretettel várunk Téged is,
2015. január 23-án 19 órakor az Artbázisra, Vancsó Zoltán vetítéssel egybekötött előadására, és az azt követő kötetlen beszélgetésre.

 

13Dec 2014

Megajándékoznád a családodat egy különleges képpel?

Részese lennél egy rendkívüli élménynek?

Érdekel hogyan születik meg egy fotó?

Szeretnéd látni, hogy mi történik miután a fényképezőgépen megnyomták az exponáló gombot? 

Mindig is szeretted volna tudni vagy saját szemeddel is látni, hogyan hívódik elő a kép a fotólaborban?

Érdekel, hogyan készültek a fotók a múltban és mi történik ma a digitális korszakban?

 
Fényképezkedéssel egybekötött élményprogram, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt ismerkedhetnek az analóg fotográfia és a digitális képalkotás világával!

 

  • PORTRÉK ÉS CSOPORTKÉPEK KÉSZÍTÉSE EGY NEM HÉTKÖZNAPI FOTÓMŰTEREMBEN ÉS FOTÓLABORATÓRIUMBAN, MELYBEN MAGA AZ ÉLŐ FOTOGRÁFIA MUTATKOZIK MEG
  • ALKOTÓMŰHELY MINDAZOKNAK, AKIK SZERETIK A FOTOGRÁFIÁT, SZÍVESEN RÉSZT VESZNEK EGY IDŐUTAZÁSBAN ÉS SZÍVESEN MEGÖRÖKÍTENÉK MAGUKAT VAGY ISMERŐSEIKET, KÜLÖNBÖZŐ KORSZAKOK FÉNYKÉPÉSZETI ELJÁRÁSAIVAL
  • NEVES FOTÓMŰVÉSZEK KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL, INTERAKTÍV FOTOGRÁFIAI SHOW ÉS VÁSÁR

Bővebb információ és regisztráció ITT

 

03Dec 2014

dec3

A net és a digitális képiség radikálisan rövid idő alatt a személyiség és a privát szféra képi rögzítésének, megjelenítésének és közzétételének új módjait tette általánossá. A családi fotóalbumokban naiv antropológusok generációs léptékű történeteket mondtak el, az egyedi és varázslatos élettörténettel értelmezték az életút számukra adott sémáit. A Facebook felé vezető közzétételi módok alapvetően újraértelmezik az idő, az élettörténet, a társadalmi tér fogalmát, az intim szféra határait. A fogyasztás kultúrájának örök ifjúkora helyébe a szelfi-magatartással a provokatív örök kamaszkor lépett.

Artbázis, 2014. dec. 03. 19:00

19Nov 2014

FFS szerda

 

Indonézia Magyarországról nézve majdnem a világ vége. Esőerdők, vulkánok, pálmafás tengerpartok, ősi hindu és buddhista templomok. Egzotikus álom, amiről a legtöbb nyugati ember tapasztalatok híján a rendelkezésre álló minimális információkból és a Távol-Keletről szőtt sztereotípiákból alkot magának képet. De kik élnek ezen az édeni világ végen? Nekik milyen sztereotípiáik vannak rólunk? Miért akar minden indonéz közös fotót készíteni egy fehér emberrel? Milyen érzés ez által az ország világhírű látványosságait felkeresve magunknak is látványossággá válni? 
Gueth Péter teológus, író, egy éven át élt Indonéziában, Jáva szigetén. Az utazásai alatt és a hétköznapokban szerzett tapasztalatai alapján mesél az indonézek fehér emberről kialakított képéről, kulturális különbségekről, és az egymás megértésének nehézségeiről.

05Nov 2014

FFS szerda, 2014. november 5. 19:00

ArtBázis

 

Hogyan válhat a fotós a társadalmi problémák iránti elkötelezett segítővé, aktivistává? Mi a szerepe a vizuális kommunikációnak, a dokumentációnak, a fotóriportnak a társadalmi kérdések megjelenítésében? Miként fotózzuk a nehéz, mély és érzékeny társadalmi témákat? Hogyan használhatók fel a képek hatékonyan a változtatás reményével?

Csoszó Gabriella a FreeDoc tapasztalataira építve 2013-ban indította el a Fotózás és aktivizmus című workshopot a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok tanfolyam keretein belül. A tanfolyam együttműködésre épül, partnereik A Város Mindenkié csoport, a hajléktalan emberek és szövetségeseik önszerveződése, akik az egyenlőségen alapuló társadalomért küzdenek.

A tanfolyamon ingyenes tanulási lehetőséget biztosítunk A Város Mindenkié csoport több önkéntes hajléktalan aktivistájának, akik együtt tanulnak a többnyire középosztálybeli, jobbsorsú, további jelentkezőkkel. A hajléktalan aktivisták előadói, oktatói és résztvevői, diákjai is a tanfolyamnak, fontos elveket és szempontokat adva a képi reprezentáció elvéhez, a sztereotípiák felismeréséhez és elkerüléséhez.– Csoszó Gabriella

résztvevők:
Csoszó Gabriella / FreeDoc / Fotózás és aktivizmus
FFS Szerda + Fotózás és aktivizmus tanfolyam résztvevői: Balogh Dina, Csata Judit, Palotás Ágnes, Börcsök Zsófia, Vörös Anna, Papp Dóra, Fábián Károly, Serfőző József, Várady István

 

 

15Oct 2014
Szilágyi Lenke

Beszélgetőtárs: Mélyi József

Szilágyi Lenke néhány évvel ezelőtt belevágott egy portrékönyv elkészítésébe. A képek készen állnak, az oldalak egy részét is betördelték már, a projekt két éve mégis megakadt. A beszélgetés témája a könyvet alkotó fotóanyag, a hogyan tovább és a mi időnk.

FFS szerda, 2014. október 15. 19:00

08Oct 2014

Agusztus végén az FFS 12 tagja egy szlovén és egy lengyel csapattal közösen vett részt a European Photo Youth Exchange workshopon Mariborban (SLO). Az előadás egy beszámoló a workshopon készült munkákról, élményekről és tapasztalatokról. A workshopon részt vett: Básthy Ágnes, Bényi Andrea, Biró Dávid, Dobokay Máté, Fodor Dániel János, Neogrády-Kiss Barnabás, Regős Benedek, Schumann Bianka, Szántói Lilla, Vékony Dorottya. Mentorok: Biró Eszter és Kóti Réka

12Nov 2008

A műtárgytól a blogig és vissza címmel Szabó Dezsővel és Várnagy Tiborral Horányi Attila beszélget november 12-én, szerdán 19 órától az Artbázison. (Helyszín: Budapest VIII, Horánszky u. 25.) Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Az FFS soron következő szerda esti beszélgetése három fő témára 
koncentrál majd: 
Egyrészt: Mi egy műtárgy ma? Hogyan illeszkedik ehhez a táblaképek évszázados tradíciója? Miképpen lehet – és kell-e egyáltalán – a fotográfiát a táblaképek mintájára elképzelni? Kell-e, lehet-e, szabad-e ekként (mű)tárgyiasítani? 
Másrészt: Fotográfia-e egy blogfotó? És egy sorozat? És művészet-e, érvényes művészi gesztus-e maga a blog? Egyáltalán: mi egy (művészi) blog? A jelen megélésének maradandó rögzítése? Mi van benne, túl aktualitásán? Mit várunk, hogy benne legyen, túl az aktualitáson? 
Harmadrészt: Műfajok ezek – a fotó-táblakép és a blogfotó? Ízlés dolga a választásuk vagy a művészi elhivatottságé? És mindez mit mond el magáról a fotográfiáról?